október 28. A muhandis visszatér

Hál’ istennek, Zsolt ma már elhagyhatta az ágyat, s rá jellemző módon azonmód velünk tartott a terepre is, így néhány nap kényszerpihenő után folytatódhatott a templom építészeti felmérése. A geodéták Marcellel kiegészülve tovább dolgoztak a piramiskörzet déli oldalán kibontott iszaptégla struktúrák dokumentálásán – ezekről egy későbbi bejegyzésben bővebben szólok majd. Máté, miután befejezte a diagnosztikus cserepek felszedését a harmadik (K3) szektorból, csatlakozott hozzám, hogy immár másodízben járjuk be az eldózerolás veszélyének leginkább kitett Déli Temetőt. A Petrie térképén nem jelölt temető a völgytemplom déli oldalánál kezdődik, és nyugati irányban egészen a piramis és a templom közötti hatalmas síkot kettészelő Fő Vádi vonaláig nyúlik el (lásd az október 22-én kelt bejegyzést). A temető korát illetően megoszlanak a vélemények: az erősen bolygatott sírokat Petrie a kopt, Brunton később a római időszakra datálta, a kanadai expedíciót vezető Nicholas Millet pedig naplójában római-bizánciként határozta meg. Első bejárásunk alkalmával a területen legalább három sírtípust azonosítottunk, melyek a körülöttük szétszórva heverő leletanyag tekintetében is érzékelhetően elkülönültek egymástól. Nagyon markánsan kirajzolódott például az ovális és négyszögletes sekély pit-ek alkotta szektor, ahol a sírokhoz a Későkortól a Ptolemaiosz korig használt kerámiakoporsók könnyen felismerhető töredékei társultak. Az egyes sírcsoportok területéről begyűjtöttük a kormeghatározáshoz nélkülözhetetlen kerámiamintákat.
A délelőtt folyamán az expedíció egy nagyon fontos „valamire” bukkant, erről azonban annak biztonsága érdekében egyelőre nem beszélhetünk.