szerda, november 5

Téglából az örökkévalóságnak?

A piramiskerület déli-délkeleti oldalán újonnan feltárt, korábban nem ismert iszaptégla struktúrák talán a legizgalmasabb régészeti adalékok II. Szeszósztrisz halotti körzetének megismeréséhez. Értelmezésüket mindazonáltal nemcsak félig feltárt állapotuk, de az ásatás szakszerűtlen módja is alaposan megnehezíti. Mivel az ásató a struktúrákról sem építészeti, sem fotódokumentációt nem készített, a 2008-as idény egy részében erőnket és csapatunkat megfelezve igyekeztünk menteni a menthetőt, és az SCA által megnyitott területen minden további munka szempontjából elengedhetetlen geodéziai és építészeti felméréseket végeztünk. A kerülethez délkeleti irányból közelítő két lépcsőszakasz, a déli kerítőfal tetejére felfutó rámpa illetve a déli kerítőfal nyugati szakasza mentén kirajzolódó téglaépület maradványai ékes bizonyítékai a halotti kerület összetett építészeti szerveződésének.


II. Szeszósztrisz piramiskomplexuma több szempontból is innovatív épületegyüttes; nincs nyoma például a piramiskerületet a völgytemplommal összekötő feljárónak. A lelőhely geomorfológiai adottságai ugyanakkor felvetik annak lehetőségét, hogy a piramis megközelítése nem a város, Kahun irányából, hanem a plató déli szegélyétől felvezető természetes vádin keresztül történhetett, ahogyan azt a frissen feltárt, félig az ókori járószintbe vágott lépcsőszakaszok és a rámpa tengelye is valószínűsíti. Kik számára és milyen célra épültek ezek az útvonalak? – adódik a kérdés. Nos, nyilvánvalóvá vált, hogy a struktúrákban legalább három építészeti fázis fogható meg. 1. A délebbi lépcsőszakasz – amennyire mi meg tudjuk ítélni – a hely természetes emelkedését követve a mai járószintig vezetett, ahol egy téglával burkolt platformban ért véget. 2. Közvetlenül a platformtól nyugatra, több méter mélyen fogható meg egy másik lépcsősor kezdete, melynek egyenes folytatása a képen is kivehető, egészen a tégla kerítőfal tetejéig futó rámpa. A régészeti kontextus alapján úgy tűnik, hogy utóbbi együttesnek legalább két aktív használati fázisa volt. A lépcső (és rámpa) megépítését követően a struktúrát betemették (a szelvényfalon jól kirajzolódik a fehér mészkőszilánkok alkotta tiszta réteg), majd később (jóval később) újra megnyitották. 3. Az időközben cementálódott, és még mai eszközökkel is nehezen bontható tafla miatt a lépcső alsó szakaszát csak annak közepén, egy jóval vékonyabb sávban tisztították meg, oldalait ismét egy téglasorral bélelték és levakolták. A lépcső újbóli használatbavételéhez a pontosan a lépcső és a rámpa találkozási pontjára eső, téglával bélelt fagödröt el kellett távolítani. Ezt követően a struktúrát ismét betemették, és helyreállították a kerület általunk jól ismert képét, amivel együtt járt a kerületet szegélyező fák egyike számára épített gödör újbóli kialakítása. A lépcső eltemetését követően a rámpa tetejére annak nyugati oldalához simuló néhány lépcsőfokon lehetett feljutni. Mivel a már említett természetes feljáró a sivatagi plató egy olyan részétől indul, ahol Petrie nagy mennyiségű gránittörmeléket és vastag iszaplerakódást talált (állításával szemben ezek szinte bizonyosan egy ipari terület nyomai), akár az is szóba jöhetett volna, hogy a lécső-rámpa konstrukciót – legalábbis elsődlegesen – a piramiskerület építése során használták az építőanyagok célba juttatására. Ezt az elgondolást azonban a lépcső finom szerkezete, és kiváltképp a lépcsőfokok meglepően jó, alig koptatott állapota ismeretében el kellett vetni. Az időszakosan, és pusztán rövid ideig, néhány alkalommal használt két lépcsőfeljáró valószínűleg ceremoniális célokat szolgált, és nagy a kísértés, hogy az ember a piramiskerület temetkezéseivel, a halottas menetek útjával hozza őket összefüggésbe. Kiváltképp, hiszen a rámpa a halotti kerület azon részéhez vezet, ahol a piramis bejárati aknája (Tomb 10) valamint a királyi család egyes tagjai számára vágott sziklasírok találhatók. Petrie és Brunton II. Szeszósztrisz körzetében a királyén kívül még két temetkezés nyomait találta: a 7. sz. aknasírban (a királyi család egy ismeretlen tagjának már az ókorban kirabolt temetkezése), illetve a 8. sz. aknasírban (Szit-hathor-iunet hercegnő temetkezése, ahonnan az ún. el-lahuni kincs előkerült). A többi aknasírt bizonyosan nem használták temetkezésre. Bár a temetkezések relatív szekvenciájáról megbízható adat nem áll rendelkezésre, annyi bizonyos, hogy Szit-hathor-iunet hercegnő, II. Szeszósztrisz lányának és III. Szeszósztrisz feleségének betemetkezésére legalább harminc évvel a király halálát követően került sor. Bár a tényleges királyi temetkezések száma, illetve a második és harmadik temetkezés között eltelt hosszabb intervallum magyarázatul szolgálhat a kibontott struktúrákkal kapcsán tett megfigyelésekre, mindez nem több, mint előzetes spekuláció, mely a jövőben régészeti megerősítésre szorul.

Ennek egyik forrása lehet az a csak részben feltárt iszaptégla épület, melynek alapjaira a déli kerítőfal vonalában bukkantunk. Már magának a kerítőfalnak a szerkezete is több kérdést vet fel, hiszen jóval összetettebb konstrukció, mint ahogy Petrie vagy Brunton annak idején leírta, de az általunk lokalizált struktúra egy kisméretű, több kisebb helyiségből álló, és a jelek szerint szándékosan lebontott és eltemetett épület lehetett – ilyesformán nem kizárt, hogy szerves része a már leírt lépcső-rámpa együttesnek. Hasonló, a halotti körzet bejáratánál emelt, időszakosan használt majd rituálisan eltemetett építmény maradványait ásta ki 2004-ben Josef Wegner Dél-Abüdoszban, III. Szeszósztrisz sajátos sírkomplexumának bejáratánál. Az épülethez tartozó rituális kerámiaanyag elemzése csak megerősítette Wegner azon elméletét, miszerint az általa feltárt maradványok a per-wabet-hez, vagyis ahhoz a purifikációs épülethez kapcsolhatók, ahol a királyi temetés során a szent kerületbe történő belépés előtt a test rituális megtisztítása zajlott.II. Szeszósztrisz halotti emlékművének régészeti kutatása tehát korántsem tekinthető befejezettnek. A felvetett kérdésekre válasz, a közreadott teóriára cáfolat vagy megerősítés pedig kizárólag szisztematikus és szakszerű kutatással lelhető. Bízzunk benne, hogy így fog történni.

Kerámiaanalízis 2.

A kerámiatöredékek felszedésének, osztályozásának és regisztrálásának bemutatása után egy külön bejegyzést szentelünk a kerámiaanyag elsődleges, agyagmeghatározáson alapuló vizsgálatának. Az analízis módszertanának vázlatos bemutatása mellett röviden az első év előzetes eredményeiről is szólunk, miután ez a munkafázis már a terepmunka folyamán lezárult.

Az egyiptomi kerámialeletanyag vizsgálata, hasonlóan más régészeti korok módszertanához, elsődlegesen az edények agyag nyersanyagának illetve a kerámiaformáknak és azok egyes részeinek (perem, talp, fogó) tipológiáján alapul.
Az egyiptológiában a kerámiák formaváltozatain alapuló tipológiai rendszert Sir Williams Matthew Flinders Petrie használta először, megteremtve ezzel a régészetben mai napig használatos, relatív kronológiai módszert, a kerámiaszeriációt.
Az egyiptológiában azonban a kerámiaanyag vizsgálata, a lelettípus alapvető háttérbe szorulása révén, sokáig megmaradt ezen a kezdetleges, formaalapú módszertani fokon.

1980-ban dolgozták ki az egyiptomi kerámiakutatás korabeli legfontosabb képviselői, névszerint Dorothea Arnold, Manfred Bietak, Janine Bourriau, Helen és Jean Jacquet illetve Hans Åke-Nördstrom a kerámiavizsgálatok ma is használatos alaprendszerét, melyet a workshop helyszínéről bécsi rendszernek neveztek el. A rendszer kidolgozásához Tell el-Dab’a, Szakkara, Dahsur és Théba lelőhelyeinek anyagát, illetve egyes múzeumok kerámiagyűjteményét használták fel. Kronológiailag a rendszer az Óbirodalom végétől kezdve az Újbirodalom koráig terjedően használható.

A bécsi rendszer alapvetően az agyag nyersanyag alapján osztályozza a kerámiákat.
Az ókori Egyiptom területén két alapvető agyagtípus állt a fazekasok rendelkezésére: a völgyben szinte minden területen helyben is fellelhető nílusi allúviális (Nile) és a művelési területek peremén meghatározott területeken megtalálható márgás agyag (Marl).
A bécsi rendszer ezen két nagy agyagtípuson belül 5-5 altípust különböztetett meg (Nile A-E, Marl A-E) elsődlegesen az agyagban található organikus és ásványi adalékanyagok illetve soványító partikulák révén. Az egyes típusokon belül fontos vizsgálati kritérium továbbá az edény felszínének illetve törésfelületének színe, jellege, az anyag porózitása, keménysége, az edény égetésének jellege, foka.
Az edények elemzésében fontos kritérium még a készítési technika (korongolt, nem korongolt), a különböző felületi kezelések (slip, wash) és a díszítések meghatározása is.

Az elsődleges analízisek során a bécsi rendszer módszertanával vizsgáltuk az el-Lahun lelőhelyén, elsősorban az úgynevezett templomi kerámiahalomból származó töredékeket. A rendszerezés vizuális vizsgálaton alapul, azaz az egyes töredékeken a peremmel, vagy a korongolási vonalakkal párhuzamosan csípőfogó segítségével friss törésfelületet hozunk létre, melyet 10-szeres nagyítású kézilencsével vizsgálunk.
Az első szezonban felszedett mintegy 1000 kerámiatöredék elsődleges analízise során 12 agyagtípust különítettünk el, 1-től induló számozással és mindegyikhez az agyagtípust jól jellemző vizsgálati mintadarabot különítettünk el. Ezen mintadarabok további vizsgálata során azonosítjuk őket a bécsi rendszer egyes kategóriáival.
Szemléltetésképp a szezon kerámiaanalízis során elkülönített első típusa (sample 1) egy márgás agyagtípus volt, a bécsi rendszer alapján Marl C típus.
A mintadarabot az első terepbejárás során gyűjtött marl C tárolóedényhez (ügynevezett zir) tartozó oldaltöredékből vettük.
A törésfelület fotóján jól elkülöníthető a nagy mennyiségű homok és mészkő partikulák az agyagban, illetve jellegzetes a törés zónás jellege egy szürkés maggal és vöröses külső zónákkal.

A származási hely alapján rendszerezett anyagcsoportok elsődleges analízisa, nem meglepő módon, a nílusi allúviális edények túlsúlyát mutatja. Ezt az arányt a diagnosztikus töredékek vizsgálata fogja tovább árnyalni.

Az első szezon külön kezelt 103 diagnosztikus darabját rajzolásuk során vizsgáljuk az oldatöredékeknél kiterjedtebb kritériumrendszer alapján.

november 4. A vég kezdete...

Bár az elmúlt néhány napban nem jelentkeztünk újabb bejegyzéssel, az élet nem állt meg Egyiptomban. Késlekedésünk oka elsősorban az volt, hogy időközben áttettük székhelyünket Kairóba, hogy néhány ránk nehezedő kötelezettségnek még eleget tegyünk a hazautazás előtt. November 3-án vendégünk volt Stephen Quirke a londoni Petrie Museum kurátora, aki idén egy, a szezonunkkal egyidőben rendezett kairói konferencián elnökölve csak megkésve tudott az el-lahuni csapathoz csatlakozni. A lelőhelyen tett látogatásunk során alkalmunk nyílt néhány stratégiailag fontos kérdést is megbeszélni, ami a jövő évi, immár időben és létszámban is teljes ásatási idényt érinti.
A tegnapi nap elsősorban a cuccolás jegyében telt el. Most egy hosszú bejegyzést illeszthetnék ide az egyiptomi sörök - különös tekintettel a Sakkara King (10%!) - emberre gyakorolt hosszútávú (sajnos!) hatásairól, de egyelőre még sem Máté, sem jómagam nincs abban az állapotban, hogy erre vállakozhatnánk.
Ehelyett még az este folyamán - de legkésőbb holnap - újabb bejegyzésekkel próbáljuk elfeledteteni a kényszerű szünetet. Máté a kerámiaminták elemzése kapcsán írt egy képekkel illusztált posztot, én pedig régi ígéretemhez híven egy bejegyzésben próbálom áttekinteni a piramis déli oldalán feltárt enigmatikus téglaépítmények lehetséges rendeltetését.
Stay tuned...

hétfő, november 3

Easy riders


Motoros nép a fayoumi. Bár nincs szelíd, motoros kultuszfilmjük, sem 66-os utuk, de még Talmácsi Gáboruk sem, mégis idős és fiatal, kicsi és nagy, férfi és nő egyaránt egyesével vagy akár öten egymás megett kap motorra, túráztat, gázt ad, korzózik, gyorsul.



És bár a környéken nagy a szegénység és a házakat, utcákat por lepi a motorok, mintegy rangjelző eszközök, lemosva, kifényesítve, vicik-vacakkal, színes matricákkal díszítve, sztereó rádiókkal bolondítva minden este megjelennek az utcákon, hogy dudálva, szlalomozva betöltsék a teret és benzingőzzel a várost.


Illaberek nádakerek, a motorosok jó emberek.

vasárnap, november 2

A nap képe

Utolsó munkanapunkhoz kapcsolódó nap képe nem is lehetne más, mint missziónk szezonzáró fotója.
Ezzel bár el-Lahun lelőhelyétől búcsút veszünk, de blogunk továbbra is tudósít a misszió részben helyi utóéletéről illetve az idei szezon fontosabb témáira is visszatekintünk.