szerda, október 22

október 18. Az első látogatás a lelőhelyen

A délelőtt óráit a kötelező, megérkezésünkhöz és a terepi munkák elindításához szükséges adminisztratív kötelezettségek teljesítésével töltöttük. Ennek során először a Fayoum-i inspektorátusra látogattunk el, ahol megismertük későbbi munkáink helyi felügyelőjét, Mohamed Rageiyt, majd a rendőrségen jelenlétünk hivatalos bejegyzéséhez és az ehhez kapcsolódó rendőri biztosításhoz kapcsolódó papírmunka várt ránk.

Hivatalos ügyeink elintézése után meglátogattuk el-Lahun lelőhelyét. Első „turista” látogatásunk képeit az érdeklődő a bejegyzések melletti diavetítőben találja. A misszió tagjainak nagy része (Zoli és jómagam kivételével) először járt a területen, ezért részletesen bejártuk nemcsak az elkövetkezendő munkáink elsődleges helyszínéül szolgáló települést, de a piramis környékét, az ahhoz kapcsolódó épületeket (a keleti kápolna, a piramis északi oldalán elhelyezkedő masztaba sírokat illetve a szatellit piramist), a Petrie által heb-szed kápolnaként meghatározott területet és az úgynevezett West Ridge sírjait is.

A piramis környékén meglepődve tapasztaltuk, hogy a Supreme Council of Antiquities (SCA) a site management program részeként újabb ásatási szondákat nyitott a területen, melyek a későbbiek során fontosak lehetnek a piramis komplexum szerkezetének alaposabb megértésében.

Nincsenek megjegyzések: